Sikeres volt a Római Sportnap

Sikeres volt a Római Sportnap

képek KATT IDE

 

www.kajak.hu jovóltából
"

Már az előkészületek során látni lehetett, hogy hatalmas esemény van készülőben  Római-parton április 11-én, hiszen több beszállítónk is egész stanndal jelent meg üzletünk előtt.

Volt rafting, kite-szörf és felfújható SUP-tesztelési lehetőség is, sőt az érdeklődők akár a GoPro kameráival vagy a BlackRoll gyógyhatású hengereivel is megismerkedhettek.

A programok sorát Ledényi Levente Európa-bajnok cselgáncsozó utánpótlásnevelő műhelyének növendékei nyitották, akik bevezettek minket sportáguk rejtelmeibe, csakúgy, mint az aerobicos fiatal hölgyek.

A délután folyamán Bárdosi Sándor olimpiai bajnoki ezüstérmes és Növény Norbert olimpiai bajnok tartottak bevezetőt a birkózásba, majd a Vasas-Óbuda válogatott röplabdázóival, Vacsi Evelinnel és Szombathelyi Szandrával kiegészülve egy sportolói kerekasztal-beszélgetésen vallottak mindennapjaikról.

A délután leginkább várt része a Nelo új generációjának, a Cinconak a bemutatása volt, melyre megtisztelt minket jelenlétével Molnár Péter, Dudás Miklós, valamint Pál Zoltán edző is, akik ünnepélyesen lerántották a leplet a legújabb hajócsodáról és elmesélték az arról szerzett tapasztalatokat a közönségnek. Szerencsére sokan voltak kiváncsiak a hajóra, melyet a bemutató után rögtön ki is lehetett próbálni a vízen.

Késő délutántól a színpadot elfoglalták a Stand-up comedysek és a Vegas Showband, akik hangulatos estével zárták az I. Római Sportnapot.

Reméljük, a következő évben még több emberrel együtt nyithatjuk meg a tavaszt, hogy együtt tegyük színesebbé a Római-part életét! "